A Carl Lutz Alapitvány hirlevele
2O11 junius
A jövőben két hónaponként összefoglaljuk az alapitvány tevékenységét, és tájékoztatjuk róla barátainkat. Ha hirlevünkre igényt tart, irjon erre az e-mail cimre.
Az Üvegházban állandó kiállitásunk minden nap délután 1-4 óra között látogatható.
A Fazekas Gimnázium aulájában ünnepi müsor keretében megnyitottuk az Életmentő vizumok cimü kiállitást, amely a Visas for Life anyagát kiegészitve az 1944-es diplomáciai mentőakciókra emlékeztet. A kiállitás megnyitásán beszédet mondott Dr. Hóvári János, a külügyminisztérium helyettes államtitkára, Dr. Bihari Péter az iskola történelemtanára és Kucsák László, a Fővárosi Önkormányzat Oktatási Bizottságának alelnöke, országgyülési képviselő. A Fazekas Klezmer Band régi zsidó dalokat játszott (zenekarvezető: Jakucs Erika). A kiállitást ösztől más budapesti középiskolák mutatják be.
Alapitványunk a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján megemlékezett két embermentő portugál diplomatáról, Sampaio Garrido követ és Carlos Branquinho ügyvivő tiszteletére Budapest 13 kerületi önkormányzatával közösen emléktáblát állitott az Újpesti rakpart 5. számú egykori védett ház homlokzatán.
A Jerusalem Post április 28-án cikket közölt arról, hogy Izraelben egy közösség szeretné megépiteni az Üvegház másolatát, hogy abban állandó kiállitást rendezzen be a holokauszt magyarországi történetéről.
Elkészült az Üvegház rekonstrukcióját előkészitő művészettörténeti tanulmány. A dokumentum tartalmát a műemlékvédelmi hatósággal kell egyeztetni. Ez után kerül sorra az épitési tervek előkészitése, majd annak jóvahagyása (épitési engedély) után majd a kivitelezés.
http:\\www.jpost.com-JewishWorld-JewishNews-Article.aspx |